A bipoláris felületaktív anyagok olyan felületaktív anyagok, amelyek mind anionos, mind kationos hidrofil csoportokat tartalmaznak.

Általánosságban elmondható, hogy az amfoter felületaktív anyagok olyan vegyületek, amelyek molekulájában bármely két hidrofil csoport található, beleértve az anionos, kationos és nemionos hidrofil csoportokat. A gyakran használt amfoter felületaktív anyagok többnyire hidrofil csoportok, amelyek kationos részükben ammónium- vagy kvaterner ammóniumsókat, anionos részükben pedig karboxilát-, szulfonát- és foszfáttípusúakat tartalmaznak. Például az amino- és szegmenscsoportokat tartalmazó aminosav amfoter felületaktív anyagok ugyanabban a molekulában a kvaterner ammónium- és karboxilcsoportokat is tartalmazó belső sókból készült betain amfoter felületaktív anyagok, amelyek széles fajtaválasztékban kaphatók.

Az amfifil felületaktív anyagok megjelenése az oldat pH-értékétől függően változik.

Kationos felületaktív anyagok tulajdonságainak bemutatása savas közegben; Anionos felületaktív anyagok tulajdonságainak bemutatása lúgos közegben; Nemionos felületaktív anyagok tulajdonságainak bemutatása semleges közegben. Azt a pontot, ahol a kationos és anionos tulajdonságok tökéletesen egyensúlyban vannak, izoelektromos pontnak nevezzük.

Az izoelektromos ponton az aminosav típusú amfoter felületaktív anyagok időnként kicsapódnak, míg a betain típusú felületaktív anyagok még az izoelektromos ponton sem könnyen kicsapódnak.

Betain típusúA felületaktív anyagokat kezdetben kvaterner ammóniumsó-vegyületekként osztályozták, de a kvaterner ammóniumsókkal ellentétben nem tartalmaznak anionokat.
A betain savas és lúgos közegben is megőrzi molekuláris pozitív töltését és kationos tulajdonságait. Ez a fajta felületaktív anyag nem képes pozitív vagy negatív töltéseket felvenni. Az ilyen típusú vegyület vizes oldatának pH-értéke alapján ésszerű tévesen amfoter felületaktív anyagként besorolni.

Ezen érvelés szerint a betain típusú vegyületeket kationos felületaktív anyagokként kell besorolni. Ezen érvek ellenére a legtöbb betainvegyület-felhasználó továbbra is amfoter vegyületekként osztályozza őket. A heteroelektromos tartományban a felületi aktivitás tekintetében kétfázisú szerkezet létezik: R-N+(CH3)2-CH2-COO-.

A betain típusú felületaktív anyagok leggyakoribb példája az alkil-betain, és reprezentatív terméke az N-dodecil-N,N-dimetil-N-karboxil-betain [BS-12, Cl2H25-N+(CH3)2-CH2COO-]. Az amidcsoportokat tartalmazó betain [a szerkezetben a Cl2H25 helyett R-CONH-(CH2)3-] jobb teljesítményt mutat.

A víz keménysége nem befolyásolja abetainfelületaktív anyag. Jó habzást és stabilitást biztosít mind lágy, mind kemény vízben. Az alacsony pH-értékeken anionos vegyületekkel való keverés mellett anionos és kationos felületaktív anyagokkal kombinálva is használható. A betain és anionos felületaktív anyagok kombinálásával ideális viszkozitás érhető el.